(A
gyülekezet lelkipásztora 1969-1990 között)
Bartha
István 1929. december 1én született Kalotaszentkirályon,
Bartha Ferenc és Borbála kilencgyermekes családjának negyedik
gyermekeként. A család anyagiakban nem bővölködött, magáénak
tudhatta az Istenben vetett hit drága értékét. Ebben a
kegyes baptista családban, ahol az édesapa gyülekezeti
vén minőségben lelkipásztori munkát is végzett, figyelt
fel arra, hogy az Urat szeretni és szolgálni kegyelmes
kiváltság.
Elemi
iskoláit szülőfalujában végezte, ezt követően a bánffyhunyadi
Polgári Iskolában tanult tovább 1941-1945 között, amely
időszakot lelkileg az elhidegülés jellemezte. Jóllehet
kirívó bűnöket nem követett el, barátai előtt gyakran
szégyellte, hogy hívő szülők gyermeke. A gyülekezettől
sem akart elszakadni, ezért 1946 pünkösd másodnapján,
szülőfalujában, szabadtéri bemerítésben részesült.
Középfokú
tanulmányait a kolozsvári Unitárius Kollégiumban folytatta.
Az iskola híres volt magas oktatási szintjéről, de szellemi
légkörét a hitetlenség jellemezte. Ennek szele Istvánt
is magával ragadta, úgyhogy Kolozsvárra kerülése után
két évvel már nem látogatta a baptista gyülekezetet.
1950-ben
felvételizett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Filológiai
Karának magyar nyelv és irodalom szakára. Az első évben
nagy harc dúlt benne Isten létezésével kapcsolatban: őrlődött
a gyermekkorában elfogadott bibliai tanítások és az egyetemen
tanult marxizmus között. Sokszor elvonult egyegy csendes
helyre, és arra kérte Istent, ha valóban létezik, jelentse
ki magát neki.
1951.
januárjában kórházba került. A
gondozó diakonissza nővérek és a
látogató testvérek szeretete –
közöttük a gyülekezet akkori
lelkipásztoráé, Dénes Ferencé
– Istenhez vonzotta Bartha Istvánt.
Felgyógyulása után a kolozsvári
gyülekezet rendszeres látogatója lett és
külsőbelső gyógyulás után
békességet nyert több évi belső
vívódás után.
Az
egyetem elvégzése után úgy érezte,
az Úr lelkipásztori munkára hívja.
Jelentkezett is a Bukaresti Teológiai Szemináriumba 1954
őszén. Harmad éves teológushallgató
korában már meghívást kapott
szülőföldje gyülekezetei részéről.
Így szolgált egy évet a bánffyhunyadi
körzetben, majd a negyedév elvégzése
után, 1960. január 3-án
lelkipásztorrá is avatták.
Bartha
István 1957. október 26-án kötött
házasságot Ferenc Ibolyával, aki a Brassó
melletti krizbai gyülekezetből származott. Ibolya nem csak
házastársa volt, de hűséges munkatársa is a
lelki szolgálatban. Házasságukat Isten
három gyermekkel áldotta meg Zitával,
Annamáriával és Istvánnal, kik mindannyian
hívő gyülekezetekben szolgálják az Urat.
Bartha
István testvérünk 1969-ig pásztorolta a
bánffyhunyadi körzet baptista gyülekezeteit. A
több mint 10 évi szolgálat legkiemelkedőbb mozzanata
testvérünk számára a lelki
ébredéssel való megismerkedése és
kapcsolata lett, ami gyökeresen megváltoztatta
életét és szolgálatát. Az addigi
nehézkes és szinte sikertelen szolgálatot egy
gazdagabb, mozgalmasabb korszak váltotta fel, miután egy
imaközösségben Isten Lelke hatalmasan megragadta,
új lendületet, erőt és bátorságot
adott neki a szolgálatra. Ettől kezdve ő is az
ébredési mozgalom egy szolgája lett.
Szatmáron
1969 augusztusában kezdte meg lelkipásztori
munkáját és 1990-ig, nyugdíjba
vonulásáig végezte. A hetvenes évek
második felében ébredés indult a
gyülekezetben, amit Bartha testvér hűséges
szolgálata is előkészített. A
hatósági zaklatás, és a gyakran
zavargó közösségi élet
kihívásai mellett is tapasztalta az Úr
védelmét és kegyelmét. A nehéz idők
ellenére is felvirágzott a gyülekezeti élet,
megerősödött az ifjúsági munka, imaházak
épültek és kezdett megjelenni a misszió.
Bartha István 1977-1989 között az országos baptista vezetőségben
is tevékenykedett, ez a feladat gyakori utazásokat igényelt
Bukarestbe és az ország különböző gyülekezetébe.
Jelentős
irodalmi munkássága is. Testvérek c. könyve
az erdélyi anabaptistákról szól. 2003-ban
adták ki Isten oltalmában c. művét a
romániai magyar baptisták
történetéről. Nyugdíjas éveiben a
Szeretet baptista lapnak több éven át szerkesztője
volt.
Szolgálatban való hűsége és Isten iránti ragaszkodása
legyen példa mi számunkra is!
Kovács
József, lp. Nagybánya
|