 |
Bizonyságtétel a lányok-asszonyok szatmárnémeti konferenciáján
– 2012 október 13.
„URam,
te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat.
Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem. Áldom
az URat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az
ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.
Ezért örül a
szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem
hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a
sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad,
örökké tart a gyönyörűség jobbodon" (Zsolt 16,5-11)
Amikor fiatal voltam, a férjezetleneket úgy hívták, hogy vénlányok,
vénkisasszonyok. Ma azt mondják, hogy „szingli.” És bevallom, nem
készültem arra, hogy nem megyek férjhez, meg se fordult a fejemben.
Akkor is, mikor megtértem, szimpatizáltam egy fiatalemberrel, akinek én
is szimpatikus voltam. Azért volt nehéz a döntésem, mert tudtam, hogy ő
kerüli a megtértek társaságát. Meg kellett harcoljam, de az Úr igazán
kitörölte a szívemből, és nagyon boldog vagyok, hogy az Urat
választottam.
1969.
november 30-án tértem meg, és ezt tartom a legnagyobb nyereségnek, mert
az Úr mindvégig velem volt. Sokan kérdezték tőlem: „Hogy nem mentél
férjhez? Nem vagy a világ legcsúnyábbja.” Sokan azt gondolták, hogy
nagyon válogattam. Nem mondom, volt akinek nemet mondtam, de azt ma is
így tenném. Senki gyerekével-fiával nem csúfságoltam, és ha
visszagondolok, nyugodt vagyok, mert nem bántottam meg senkit. Ezt úgy
adta Isten. Vékás Blanka - különösen míg itt laktak az imaháznál -
sokszor bejött hozzám és sokat beszélgettünk. Ha valamit kérdeztem tőle
a jövővel kapcsolatban, vagy ha megdicsértem, mindig azt mondta: „Isten
tudja!” Mutogatta is. Kevés szóval, mert nincs nagy szókincse. Én is
azt mondhatom: „Isten tudja!”
Isten tudja a dolgokat és szeretnék egy pár pontban erről szólni.
Ha
Isten valakinek megengedi, hogy egyedül legyen, az nem tragédia. Nehéz
volt 28 – 30 éves koromban, de mikor aztán ezt megharcoltam, akkor már
nem is volt olyan nehéz. Van egy nagyon jó gyülekezetem, ahol mindig
sokan vesznek körül (gyerekek is). Nagyon jó családom van. Testvéreim,
bárhova mentek kirándulásra, üdülőbe, utazásra, mindig hívtak magukkal.
Sokszor el is fogadtam. Soha nem éreztem, hogy egyedül vagyok. És olyan
jó testvérnőim vannak, akik soha nem hagytak egyedül. Jó közösség volt.
Amikor
megtértem, nem volt az a szeparáció, hogy külön a tizenévesek … akkor
mindenki együtt volt. Nagy áldás volt ebben a közösségben és sokat
kárpótolt az Úr. Családomban is gyermekek vettek körül és sok estét
vakációkban, hétvégeken együtt töltöttünk bibliai történetek és leckék
mellett a házunkban. A nővérem mondta is, hogy mikor a gyerekek
hazamennek, avval kezdik, hogy: „Anya, megtértem!”- és bocsánatot
kérnek. Én ennek nagyon örültem. Ezek a gyerekek nagyon ragaszkodtak
hozzám, s ez ma is így van. Már felnőttként – hála a jó Atyának – mind
az Ő gyermekei. Körülvesznek, segítenek és úgy érzem, hogy nekem is van
családom. A testvéreim gyermekei, unokái olyanok, mintha az én
gyermekeim és unokáim lennének. Tehát, nem úgy érzem magam, mint egy
egyedülálló akinek senkije nincs, hanem mint akinek van egy csodálatos
gyülekezete, csodálatos családja, egy csodálatos női köre, ahol mindent
megoszthat.
Szüleimnek
szép hosszú életet adott a jó Atya, utolsónak anyukám ment el 86 éves
korában. Olyan kis drága volt, mindig imádkozott, hogyha én egyedül
maradok, legyen velem az Úr és kárpótolja magányomat.
Én
is készültem, hogy egyedül fogok maradni. Testvéreim mind kértek, hogy
lakjam náluk. Egy pár napig ment, de 2-3 nap után azt mondtam: „Tovább
nem, meg kell szokjam egyedül!” A női-körben is bevallottam a
testvérnőknek, hogy nappal valahogy elmegy, de este félek. Félelem
szállt rám. Egy nagy családban mindenki elszállingózik, férjhez megy,
megnősül, vagy az Úrhoz költözik, s én maradok egyedül. Mondhatom,
nagyon drága testvérnők voltak, idős mamák, akik velem éreztek,
biztattak, bátorítottak: „Imádkozunk érted!” És néhány nap alatt úgy
elvette az Úr a félelmet, hogy most igazán mondhatom, egyáltalán nincs
ilyen a szívemben. Mondhatom azt, hogy igaza van az Igének.
Bárki
megkérdez, azt mondom, hogy menjen férjhez. Az a normális és az Isten
akarata. Egy szép család nagyon-nagyon fontos. De ha mégis valakinek
így adja az Úr? … Volt egy mondás: „Nem mindenáron férjhez menni, hanem
mindenáron mennybe menni!” Főleg, hitetlenhez nem!
Már
jól benne voltam a vénlány-korban, mikor munkahelyemen többen,
fiatalabbak is, akartak velem kapcsolatba lépni házasság céljából. De
az Úr annyira szeretett, vigyázott rám és megvédett. Már
gyerekkorunkban belénk táplálták, hogy hitetlen számításba sem
jöhetett. Testvéreimmel is beszéltük erről. Nem az én erőm, ahogy Vékás
Blanki is mondta: „Isten tudta.”
Ha
adhatnék tanácsot azoknak, akiknek van egyedülálló a családjukban: Ne
hagyják magukra az ilyet. Hívják magukkal, és vegyék úgy mint egy
teljes életet élő valakit. Azonkívül, hogy egyedül van, teljes
kapcsolata lehet az Úrral és másokkal.
Azoknak,
akik egyedül vannak, azt tanácsolom, hogy ne gubózzanak be, ne érezzék
magukat másodrangúaknak, ne vonuljanak háttérbe, hanem nyugodtan
foglalják el azt a helyet, amelyet Isten adott nekik. Legyen polgári
foglalkozásuk! Mi sem tudunk munka nélkül meglenni, de a családban
végzett munkáért nem kapunk nyugdíjat. Ne szoruljunk idő előtt másokra!
Nekem
efelől Isten olyan békességet, megnyugvást adott, hogy nincs egyáltalán
emiatt kisebbségi érzésem. Tudom, hogy akik családban vannak, nagy
terheket viselnek. Sok problémájuk van. Átérzem a sorsukat és sokszor
imádkozom értük. Nagyon jó családosokkal barátkozni.
Mondhatom azt, hogy: „Uram, Te vagy osztályrészem és poharam!”
Ugye, a pohár az, amiből iszunk, amiből fogyasztunk. És mondhatom, hogy
az Úr a poharam, ez csordultig van, az Úr mindig teletölti. Ha lelkileg
éhen maradok, az csak az én hibám, nem az Úré, mert Ő megtette a
magáét. Csodálatos Istenünk van! Itt írja az ige: „osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem”.
Újra azt mondom, hogyha választanom kellene, csak
úgy tenném, ahogy tettem, mert úgy láttam, hogy Istentől van.
„Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm.”
Gyakran az Úr éjszaka is figyelmeztet, és bár magamban vagyok a
lakásban, néha hangosan beszélek az Urral. Jó, hogy nem lakok még
valakivel, mert gondolná: „né ez magában beszél”. Gondoltam: Uram, ezt
ne gyakoroljam, mert lehet megszokom és az utcán is fogok beszélni… mit
fognak gondolni?
„Az Urra tekintek
szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a
szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. … Megismerteted
velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség
jobbodon.”
Az élet útjához sok minden hozzátartozik. Az is,
hogy eltávozunk erről a földről. Kell készülnünk az Úrral való
találkozásra. Fel kell készülnünk, hogy még hátra vannak a nehéz napok.
Jó az, ha valakinek családja van, körülveszik, s jó dolga van. De én is
úgy érzem, hogy testem biztonságban van, a jövő gondja az Úr kezében
van. Ezzel nem foglalkozom. „Elég minden napnak a maga baja.” Csodálatos az Ige: „Teljes öröm van Tenálad. Örökké tart na gyönyörűség jobbodon.”
Az élet nem ér véget e földi léttel, hanem az örökkévalóságba, az Úrhoz megyünk.
Azt kívánom magamnak és mindannyiunknak, hogy győzzünk, hogy örökké tartó örömünk legyen!
Azt kívánom, hogy mindannyian ott lehessünk!
Balla Éva – Szatmárnémeti
|
